Még a nevében is benne van....eltépjük egy kapcsolat szálait...kitépjük magunkból.
S akit kitépünk, kiszakítunk annak ez hogyan esik? Fáj?
Szinte mindannyiunk életében megtörtént már, hogy az örökké tartónak hitt szerelem, vagy a tartósnak remélt párkapcsolat, elveszítve a közös érdeklődést, megromlott, majd véget ért. Mivel a szakítások csak elenyésző számban történnek közös megegyezéssel, logikusnak tűnhet, hogy mindig van egy elhagyott, és egy elhagyó fél.
Ahány szakítás annyiféle -gondolhatnánk- s valóban, saját sorsunk mindig egyedivé teszi életünk jó és kevésbé jó pillanatait is. Pedig ez a kapcsolat, valamikor milyen szépnek indult. Az emberek többsége nem úgy megy bele egy kapcsolatban, hogy sebaj, nem megy...majd szakítok.
A szakítások, valahol mégis, minden egyediségünk ellenére is, rengeteg hasonlóság mutatkozik meg szakításaink alakulásában.
Vannak, akik sértve érzik magukat. Vannak, akik veszteségként fogják fel. Vannak akik menekülnek valami elől, és szép számban akadnak olyanok is, akik képtelenek, vagy csak nagyon nehezen képesek feldolgozni az elválás okozta 'traumát'. Vélt vagy valós sérelmeinkből fakadó cselekedeteink pedig rendszerint konfliktusokhoz vezetnek, amelyek aztán rányomják bélyegüket elválásunk minőségére is.
- ha úgy érzed tanácsra, bátorításra van szükséged