Egy hely, ahol a problémák megoldásra találnak.

Mármarosi Melinda - párkapcsolati szakértő

PÉCS
+ 36 20 9 262 303
parkapcsolatikalauz@gmail.com

Minden emberben ott rejtőzik a TEHETSÉG

2018.09.26 08:34

A tehetség egy velünk született képesség, mely részben örökölt is lehet, másrészt egyéniségünk, identitásunk jele. Sokan nem is tudják, miben és milyen területen tehetségesek. Korai gyermekkorban nagyon fontos az a szülői szerep, hogy hagyjuk gyerekeinket kipróbálnia magát minél több területen. S ha azt vesszük észre, valamiben örömét leli, jó képességei vannak hozzá, segítsük, támogassuk annak kiteljesedését, akár képzéssel, tanulással megspékelve. Ez egy adottság. Az egyéniségünk csúcspontja. Ezért fontos, hogy az ember ne akarjon másra hasonlítani, hanem hogy felkutassa, milyen területen jók a képességei, hol tudja kamatoztatni tudását.

Hála ég, egyre több emberről hallunk, olvasunk, akik valamiben kimagasló eredményt értek el, s tulajdonképpen köszönhető ez annak, hogy mentek a saját álmaik, vágyaik, érzéseik után, felvállalták, akármilyen blődségnek is tűnt. Ha valaki tehetséges egy bizonyos dologban és ezt tudatosan fejleszti, képzi, szakértelemmé válhat. De ne tévesszen meg bennünket az, hogy ez nem iskolapadban szerzett tudás. Csak az, hogy jó vagyok matekból, az még nem tehetség. Ez szerzett tudás. A tehetséggel könnyedén érünk el sikereket, nincs bennünk kényszer, egyszerűen ráérzünk dolgokra, s visz bennünket a lendület, a hév, a kihívás, a „még többet akarok tudni” vágyás. Van nagyon sok terület, szakma, munka, amihez még a mai napig nincsenek iskolai rendszerbe foglalt tananyagok, azt csak tehetség által lehet elvégezni.

Munkám során nagyon szeretek ezzel a résszel foglalkozni. Mikor egy krízis időszak van, talán szakítás, válás, újrakezdés, párkeresés, minden esetben foglalkozunk e résszel. Mert kell az érzés a klienseknél, hogy valamiben „jó, kiemelkedő, tehetséges vagyok”, hogy új irányt vegyen az élete, hogy doppingolja a mindennapjait a tett, cselekvés, az önmaga megismerése, felfedezése. Tény, eleinte nekem kell egy kicsit noszogatni az klienseket, s igen, néha még a komfortzónából is kitessékelem őket és „lőn világosság”, micsoda felismerésekkel szembesülünk. Olyan rejtett tehetséges részekre bukkanunk, melyekre évekig nem láttunk rá, vagy egyszerűen nem merték „bevállalni” mert talán oly különleges, egyedi. Pedig pont ez a lényeg: EGYEDISÉG. Volt, akin soha nem volt sportcipő, mostanra maratoni futó lett. Volt, aki csak úgy otthon főzött, mostanra már elismert szakember lett, többször szerepelt a TV-ben és recepteket ír. Volt, aki titokban mindig írt, mára csúcs szuper fizetett blogger lett. Volt, aki csak úgy magának fotózott, mostanában szétszedik, annyi megrendelése van. Volt, aki bár közgazdász volt, mára egyedi ruhákat tervez és varr. Volt, aki imádott verseket írni, de sosem vállalta fel. Mostanra több verse is megjelent különböző könyvekben. Nagyon felnézek rájuk, s mindig eszembe jut. Valamikor én is így kezdtem el, egy Feng shui blogos oldallal…a dátumot sosem felejtem el…április 12.…és most hol is tartok? 

Nem azzal kell foglalkozni, ki mit szól, kinek mi a véleménye, hanem a saját utunkat járva kell önmagunkra figyelni. S talán annak, akinek nem volt gyermekkorban bátorítás, annak egy picivel több löket kell, hogy elinduljon és felfedezze önmagát. Nem baj, ha valamiben kipróbáltuk magunkat és talán nem jött be. Oké. Menjünk tovább. Jöjjön a következő. Csak a felnőtt ember agyal állandóan, valljuk be, sokszor is. Egy gyerek a játékával, a nem gondolkozásával lép, él, a kíváncsisága hajtja. S valahogy nekünk felnőtteknek is ezt kellene tenni, csak ott a félsz, a bátortalanság, a „mi lesz majd ha”, na meg a túlagyalás.

MINDEN EMBERBEN OTT A TEHETSÉG! MINDENKI VALAMIBEN SZUPER, ÉS ÁTLAGON FELÜLI KÉPESSÉGGEL RENDELKEZIK. Kérdés az, ki mennyire vállalja és nő fel ahhoz, hogy az ember szép, értékes, egyedi, s pont az a jó, ha megéli az identitását. A tehetség olyan, mint egy bánya. Vagy már eleve felfedezte bennünk valaki, szerencsénk van, mert van egy támogató, egy segítség. Vagy a saját kurázsink kell ahhoz, meg egy jó nagy csákány, hogy kiaknázzuk és értékké tegyünk a tehetségünket.

Sok szerencsét mindenkinek a bányászathoz!

Mármarosi Melinda – párkapcsolati szakértő

Cikkem A futás eszenciája magazin oldalán jelent meg.