Egy párkapcsolat jó esetben szerelemből született..induljunk ki ebből.
Eleinte mindenki a szebbik énjét mutatja, mert tele van vággyal, a szeretet érzésével, az adni tudás igényével....s többnyire félre teszünk mindent...csak a mámornak élünk. Még a legelvetemültebb ember is szeretetre vágyik. Ez amolyan emberi......
S hogy mi lesz később? Meddig tart? Ó hányszor hallom ezt tanácsadásaim során.
Nincs az a szuper boszi, jó Isten, bárki, aki előre tudni véli....meddig az addig....
Már csak azért sem, mert hiába mondjuk ki, kapcsolatot szeretnénk...de mivel nincs két egyforma ember, ezért nincs két egyforma igény sem. A lényeg, a valamilyen pontokban való egyezés...de milyenekben?
Nos...mikor több embert megkérdezek, kinek mit jelent a párkapcsolat?...oly sok féle válasz érkezik...mert magát a kötődést, a szeretetet, a benne megélt szerepeinket is másképp értelmezzük. Akkor hogyan lehet ugyanaz mindenki párkapcsolata? Jesszus...még jó hogy lehetetlen.
Tehát szépen elvagyunk egy darabig a kapcsolatban..kinek hosszabb, kinek rövidebb....s még mielőtt azt hinnéd, létezik tökéletes kapcsolat, akkor inkább felébresztelek.... NINCS. Csak olyan kapcsolat van, amiért tesznek, mint ahogyan dolgozol a munkahelyeden is. Addig van állásod, míg jó munkaerő vagy...most ne menjünk bele az indokolatlan felmondásokba...bár a párkapcsolatokba is néha belecsúszik ez...tehát dolgozunk. Ha egy kapcsolatba nem tesszük bele energiáinkat....mi a manótól fog működni? No nem a gyerek, vagy a vagyon, a rokonság, az érdek fog összetartani benneteket, hanem a félelmed, a beletörődésed, a közönyöd, az érdektelenséged. Kérdés, kinek lesz előbb-utóbb elege. Mert ugye nem vagyunk egyformák, s a döntéseink sem.
Várjuk a csodát, hogy majd csak lesz valahogy...de egy pillanatig sem változtatunk semmin...de tuti elvárásaink..azok vannak. Na majd a másik.
És mind a két ember vár..és vár..és vár.... Az idő meg megy...és egy csomó szépségből kimaradunk, mert az energiánkat...arra pazaroljuk, hogy tehetünk a másik alá, agyalunk...de hatalmasakat, mintsem hogy őszinték lennénk egymáshoz, ki - mit is szeretne, vagy sem. Hahó...őszinteség. Vannak ezzel bajok rendesen. Meg az önelfogadással, önismerettel, a félelmekkel, a komfortzónával.
S tegyük fel, két ember képes a közös erőfeszítésre, a kapcsolat megmentésére - örülünk! S ha nem? Meddig maradunk, ragadunk, dagonyázunk, halunk meg benne?
Önzőség e kilépni abból, ami nem tesz boldoggá, ami nem szolgálja a javamat, ami nem szépít meg, ami csak megbetegít?
Ez egy hatalmas mérce, egyéni játék, hogy hiszek e abban, nekem megjár a boldogság, a nevetés, az öröm, a jólét?
Ha igen...ki tudok lépni.
Ha nem...maradok a szarban.
S hogy önzőség e? Aki igennel válaszolt - annak nem, mert felismeri képességeit, s tudja mi vár rá. Valami jobb és szebb, mert hisz magában.
Aki nemmel válaszolt, azt vagy érzelmileg zsarolják, vagy nincs jövőképe, sem hite.
Ennyi. Kell ezt túlbonyolítani?
Mármarosi Melinda - párkapcsolati szakértő