Magányosnak lenni nem jó érzés, akár párkapcsolatban éled mindezt meg, akár társ nélkül vagy. Ne tévesszen meg az, hogy ugyan sok ember él, kifelé, látszatot mutatva, temérdek baráttal, haverral körülvéve, de mégis elszigetelődve érzik magukat. Ez csak a felszín. S a magányosság állapota minél tovább tart, annál nehezebb lesz onnan kimászni, sajnos egy idő után annyira megszokja az ember, hogy szinte észre sem veszi az elszigetelődést.
Nem felmenteni szeretném a magányos embereket, de néha önhibájukon kívül válnak azzá. Például elköltözik egy jó barát, valakinek családja, gyermeke lesz, talán egy új munkahely szólítja el barátunkat, költözés, haláleset, vagy más egyéb személyes ok. A másik fél ilyen irányú „elvesztését” (pedig nem feltétlen halálesetről beszélünk) nehéz pótolni, vagy egyszerűen a megüresedett élethelyzetet átalakítani, akár egy másik személy társaságával, vagy újabb cselekvő, szokásrendszerrel.
Tudom, nehéz erőt venni, és cselekedni, kilépni újra az emberek közé az újabb impulzusok miatt, de nincs mese, menni kell.
A magány, mint negatív mumus:
- A magány rossz irányba befolyásolja a látásmódunkat. Sajnos a már meglévő kapcsolatainkat is sokkal negatívabbnak és üresebbnek érezzük. Érezhetjük úgy, hogy az emberek nem értékelik a társaságunkat, talán visszautasítanak, s már nem is közeledünk feléjük. Nem kezdeményezünk találkozásokat, s ha mégis meghívnak valahova, kihívásokat keresünk.
- Pesszimista hozzáállásunk és félelmeink önbeteljesítő jóslatként működnek: addig-addig mondogatjuk, hogy a kutyának sem kellünk, nem hívnak a barátok sehová, miért is velem lennének, hogy egy idő után valóban lemondanak rólunk a barátaink. S akkor aztán büszkén veregetjük mellünket – „Na, ugye, megmondtam előre.”
- A magányos élethelyzetünk, viselkedésünk meg is bélyegezhet. Nem vagyunk túl érdekesek, akár unalmasakká is váltunk, s persze ezért nincs is társaságunk – ez pedig jelentősen megnehezíti egy új kapcsolati kialakítását.
- A magány „ragályos”. Környezetünkben élő emberekre érzelmi hatással vagyunk, s ha akarjuk, ha nem, de negatív hozzáállásunkkal őket is befolyásoljuk.
- A magányt annyira meg lehet szokni, (kikerülünk az emberi kapcsolatok körforgásából) hogy a kapcsolatteremtési képességeink elsatnyulnak, mint az izmaink. Minél több időt töltünk magányosan, annál nehezebben létesítünk új ismeretségeket, s amikor végre lehetőségünk adódna rá, már fogalmunk sincs, mit tegyünk.
Mi a megoldás?
- Fél siker, ha már önvizsgálat útján rájöttél, magányos vagy. A felismerés nagy Úr. Tehát vegyél erőt magadon és menj emberek közé. Ha nincs is kivel, de szokd a helyzetet, menj el közösségbe sportolni, vágj bele egy számodra értékes tanfolyamba, menj moziba, kávéházba sütizni, csavarogj.
- Hívd fel, vagy írj, vagy személyesen keresd fel azokat a régi barátaidat, akikkel már régóta nem találkoztál, de lenne hozzá kedved. A lényeg, hogy kezdeményezz.
- Legyél pozitív, és optimista, nevess többet. Eleinte lehet, hogy nehéz lesz, hiszen kicsit kizökkentél ebből, de csak a kezdeti lépések lesznek furcsák, idővel beleszoksz a jóba. A türelem és a kitartás legyen a barátod – szükség lesz rá.
Mármarosi Melinda - párkapcsolati szakértő