Minden ember keresi ideális társát, de csak kevesen érzik úgy, hogy meg is találták. Az ideális társ, az az úgynevezett lelki társ, aki mindkettőjük számára lehetővé teszi az optimális fejlődést, az egyéni szabadság megélését, a boldogságot, a kiteljesedést. Nem csupán két ember közötti kapcsolatról van szó, hanem két lélek találkozik.
Lelki társat lélek szintjén találod meg, nem a szerepek és elvárások szintjén. Ő lesz számodra „kapu a belső Paradicsomhoz”, ami a saját tökéletességedhez vezet. Úgy szereted őt, ahogy van, és nem olyannak, mint amilyennek te szerinted lennie kellene. A lélektársi kapcsolatban az a cél, hogy teljesen önmagad legyél, s a társadat hozzásegítsd ahhoz, hogy mindazokat a gondolati és érzelemmintákat feloldja, melyek benneteket időnként az elvárások és szerepek szintjére rántanak le. A szabadság és bizalom légkörében élsz vele, amelyet kizárólag az igaz szeretet, szerelem tesz lehetővé.
Lelki társakként olyan szeretetben éltek, amely szabadságot ad, és mindkét fél számára a továbbfejlődés távlatait nyújtja. Ez a szeretet utat mutat ahhoz, hogy saját igazságotokat megtaláljátok. Szabadság létezik valamely társ szeretete, szerelme nélkül is, de a szeretet nem létezik szabadság nélkül. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a másiknak szabadságot adsz, hanem azt is, hogy te magad is szabad maradsz, anélkül hogy rá lennél utalva a másikra. Csak akkor vagy mellette, amikor mind a ketten akarjátok, s nem pedig akkor és azért, mert kell!
Sok ember keresi az ideális partnert, s közben megfeledkezik arról, hogy a rezonancia törvénye értelmében csak akkor, tudod magadhoz vonzani az ideális partnert, ha előbb te magad válsz ideális partnerré. Így tehát az a társ, akivel e pillanatban éppen együtt vagy, pontosan az ideális társad, mint ahogy éppen azt a leckét kínálja neked, melyet még meg kell tanulnod ahhoz, hogy valóban ideális társ legyél.
Ami még gond lehet: sokan kívül keresik a szeretetet – azt akarják, hogy őket szeressék. Tudattalanul gyermekkorukba vágyódnak vissza, vagy egy olyan helyzetbe, amikor szerették őket, olyannak, amilyenek voltak. Gondoskodtak róluk, és biztonságban érezték magukat, érthető tehát, s ezt az érzését szeretnék továbbra is megélni. Csakhogy nem kaphatnak több szeretetet, mint amennyit ő maga képes adni. A szeretet olyan, mint egy magányos hegyi kunyhó, amelyben az ember csak azt találja, amit magával visz. Hagyj hát fel azzal, hogy a szeretetnek csupán egy részével törődsz, azzal, amit kapsz, és láss hozzá, hogy te magad is adj, hogy a szeretetben beteljesítsd magad, hogy te is igazi szeretővé válj.
Mármarosi Melinda - párkapcsolati szakértő