Felnőtt emberekkel foglalkozom, akik párválasztásra adták fejüket, talán a sokadig megromlott kapcsolat után keresnek meg, vagy épp párkapcsolatban, mint egy mentőövként keresnek fogódzkodót, még mielőtt végleg tönkre menne a házasság.
S hogy miért nem lep meg a szülői ráhatás szinte mindegyiknél?
Sok-sok tényező határoz meg egy embert. Genetika, vallási és nemzetiségi hovatartozás, szülői hozott minta, neveltetés, gazdasági helyzet, stb. S igen – a családi hozott minta oly erősen befolyásolja a gyermek majdani felnőtt életét, amit nem győzök elégszer hangoztatni, a mostani még fiatal szülőknek: hogy „Vigyázz és figyelj a gyermekedre. A mostani létezésed nagymértékben fogja behatárolni felnőtt gyermeked párválasztását - ha egyáltalán sikerül leválnia, és találnia valakit -, s kapcsolatában való milyenségét.”
Teljesen normális az, hogy mikor gyermeket vársz, és végre megszületik, életed legszebb időszakát éled meg, s szinte minden pillanatodat a picivel szeretnéd eltölteni. Ez így is van rendjén. De van egy társad is, ki ugyanúgy vágyik szeretetedre. Oly, de sokan elfelejtik ezt, s csodálkoznak férjük kilengéseiért. Na de menjünk tovább. Az anyai gondoskodás nem egyenlő a túlzott, már szinte beteges majomszeretettel, amikor csak a gyerek létezik, és semmi más. A benned lévő szeretetedet nem csak vele kell megosztani. A társ, a férfi energiára igenis szükséged van, de nem csak neked, hanem a gyermekednek is. Látnia, éreznie, hallania kell „A” férfit. Nem helyettesítheted semmilyen területen sem. S ahol nincs jelen férfi energia, ott a gyermek sem tanulja meg – főleg ha fiúgyermekről van szó – milyennek kell majd lennie. De! Az sem mindegy, ha van társad, férjed, a jelenlevő Férfi, milyen minőségben éli meg férfiasságát. Na és itt kezdődnek a problémák.
1. Anya, aki egyedül neveli gyermekét.
2. Családban nevelkedő gyermek, de rossz férfi mintát lát.
Felnőtt korban nagyon megnehezíti, hogy a férfi nagyon anyás – bár ők ezt észre sem veszik – és egyszerűen nem tudnak leválni egymásról. Az anya háttérbe teszi saját dolgát, előtérbe helyezve fiát, mindent megold helyette, dédelgeti, napi szinten tartanak kapcsolatot, vagy együtt is élnek még, pedig a fiú már 30,40, 50 éves is. S ebbe a kettejük „közösségébe” szinte bele sem fér más, vagy csak igen nagy kompromisszummal – a harmadik fél által, aki szintén hozza magával a családi puttonyát (hogy ezt neki be is kell vállalnia – amit egyébként nem kellene).
A leválás az anyánál kezdődik! Az anyák csupa jó szándékból nagyon el tudják rontani a gyereküket, legyen az fiú vagy lány.
Miért állnak bele a nők ebbe a szerepbe? S melyek lehetnek az okok?
Van egy jó nagy adag társadalmi elvárás, ami valljunk be, nem igazán működtethető sokszor.
Az anya részéről érzett kisebbrendűségi érzés, ami akkor lép fel, ha az élet többi területén nem tud kiteljesedni. No és akkor hol fog? Hát anyaként. A gyermek lesz élete legnagyobb műve.
Félénkség a férjtől, a fiúgyermektől: nehogy veszekedés, vita legyen, ha valamit nem csinál meg, kiabálni fog vele.
Lustaság, mert egyszerűbb megcsinálni helyette bármit is, mint hogy várjon, ezért ő csinálja meg helyette, no meg az úgy sokkal tökéletesebb is.
Az én gyermekem – maga a tökély! Csak tökéletesek lehetnek a rajzai, a dolgozatai, a füzetei, ezért mindent megcsinál helyette. Mindenkinél ügyesebb, eminenssé neveli, hibázni tilos.
A leválásnak, a függetlenedésnek két oldala van.
Egyrészt a gyermek sem igényli már az állandó szülői kontrollt, és a szülőnek is fokozatosan kell elengednie a gyermekét. Ez egy egészséges és lassú folyamat, mely mindkét a két fél részéről önként megy végbe. Amikor a gyermek elkezdi szárnyait bontogatni, az kényszerítő erővel hat a szülőre, s ha nem engedi önállósodni a gyermekét, akkor születhetnek olyan drasztikus lépések idővel, aminek menekülés lesz a vége (házasságba, elköltözésbe, külföldre utazásba).
A másik véglet, amikor olyan „jól” sikerül a kötődés, hogy adott esetben anya és fia elválaszthatatlanok lesznek. Pedig amikor egy életre párt választunk magunknak, akkor világosan tudatában kell lennünk, hogy ő lett az éltünkben a legfontosabb személy immár. Ha a férfi ennek nincs tudatában, akkor baj van. Az „anyósprobléma” rengeteg nő életét keseríti meg, különösképpen, ha együtt kell élni vele, vagy állandósulnak a napi telefonhívások, látogatások, vasárnapi ebédek, közös kirándulások, stb. Tönkre tud menni ebben a legszebb kapcsolat is. Ha az a tipikus helyzet áll elő, hogy a fiát ajnározza, a menye meg nem lehet soha elég jó, akkor a szükséges minimumra kell csökkenteni a vele való együttlétet! No persze ha a férj végre megérti és felfogja miről is van szó.
Még nehezítheti a dolgot, hogy az ilyen anyukák általában társadalmilag elszigeteltek, nem nagyon van szociális kapcsolatuk, és tényleg rászorulnak a környezetük segítségére, vagy még betegséget is képesek szimulálni (tudat alatt). Ha végre képesek vagyunk felnőtt, érett ember módján látni, akkor tudunk csak világosan elkülöníteni egymástól a szükséges és a túlzott jelenlétet „Anyuka” részéről, s így hozható létre ésszerű kompromisszum.
Ez a folyamat nem egyszerű, időbe telik, nagy türelem és megértés kell hozzá, megspékelve a tudatos gondolkodással, no meg a határok világos meghúzásával.
Sok sikert!
Mármarosi Melinda – párkapcsolati szakértő